Mivel hosszú időre magunk mögött hagyjuk a nyarat, itt az ideje lassan felkészíteni a ruhásszekrényünket az őszre. Milyen ruhák alkalmasak az első hűvös napokra? Mindenekfelett az időtlen és a minimalista darabok. Nemhogy nem mennek ki a divatból, de kiegészítőkkel is feldobhatod anélkül, hogy egy kisebb vagyont költenél a legújabb trendekre. Tudd meg, melyik 10 dologgal varázsolhatod minimalistává a ruhásszekrényedet őszre.

A homokszínű ballonkabát és a fekete bokacipő csupán egyike azoknak, amelyeknek ott a helye ruhásszekrényedben ősszel, ha kapszula szekrényt szeretnél erre az időszakra.

1. Garbó

Listánk első eleme a testhezálló garbó. Készülhet gyapjúból vagy kasmírból. Fontos, hogy a színe az egyik alapszín legyen, vagyis: fekete, fehér, szürke vagy bézs. A testhez álló garbót sokféle ruhával viselheted: szatén ruhával, rakott szoknyával, farmerrel, de akár még női öltönnyel is. Fő célja, hogy stílusos legyen, miközben melegen tart a hűvös estéken.

2. Klasszikus bokacsizmák

Amikor azt írom ,,klasszikus bokacsizmák”, a kényelmes talpú, fekete színű, természetes bőrből (velúr, vagy felsőbőr) készült lábbelikre gondolok. Ebben az esetben mindenképp megéri költeni a minőségre, mert biztos lehetsz abban, hogy évekig jó szolgálatot tesznek. Egyaránt viselheted farmerrel, ceruzaszoknyával, vagy bőrnadrággal és opálos harisnyával. Teljes szabadság!

3. Francia ballonkabát

Az őszről mindig is a francia stílusú ballonkabát jutott eszünkbe, és ez nem lesz máshogy a jövőben sem. Erről nem csak a vintage divat gyűjtők gondoskodnak, de a világ legnagyobb tervezői is, akik minden évben új változatot csempésznek az őszi kollekciókba. Ha viszont szeretnél összeállítani egy minimalista ruhásszekrényt az őszi szezonra, akkor mindenképp válaszd a homok vagy teve színű ballonkabátot, amit az egyik legidőtállóbb darabnak tartanak.

View this post on Instagram

Pretty much living bicoastal atm 🏄🏄

A post shared by Cecilie Moosgaard Nielsen (@ceciliemoosgaard) on

4. Oldaltáskák

A kényelmes, bőr oldaltáska egy kötelező őszi darab. Míg nyáron inkább a különböző táskák váltak be, mint például a kosarak vagy a baggett táskák, addig ősszel a hosszú pántos oldaltáskák uralkodnak, amiket kedvedre állíthatsz. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a legegyszerűbb modellt kell választanod. A felhajtható tetejű táskák, egy stílusos láncon úgyszintén alkalmasak.

View this post on Instagram

Latergram #oversized

A post shared by Karolina Ościk-Alama (@cajmel) on

5. Boyfriend kabát

Oka van annak, hogy a boyfriend stílusú, kissé lazább kabátot említem. Ősszel ez lesz a legjobb választás, mivel felső ruhaként használhatod, alá pedig felvehetsz pulóvert, vagy egy elegáns zakót, például szatén toppal. A fekete és a grafit színű klasszikus megoldás, de a bézs színű változat is divatban van.

View this post on Instagram

Last night, before sunset

A post shared by Cecilie Moosgaard Nielsen (@ceciliemoosgaard) on

6. Bőr lords cipők

A Lords cipők alapvetően a balerinákat váltják le, csak hogy némileg maszkulinabb stílusúak. Számtalan őszi stílushoz passzolnak: midi szoknyával a főszerepben, de farmerrel vagy szivarnadrággal is. Illenek a ballonkabáthoz és zakóhoz is, de ha szeretnéd, akkor bőrdzsekihez is felveheted. Melyik lords cipő a legjobb őszre? Azt javaslom, válaszd a felső bőrből készült változatot (ami megfelelően impregnált), mert így sokkal ellenállóbbak lesznek az esővel és a párával szemben, mint a velúr.

7. Kék ing

A nyár egyértelműen a fehér pólóról szólt. Ősszel, a minimalista ruhásszekrény rajongói általában kékre váltanak. Egyaránt jól mutat szettben a női öltönnyel vagy a kissé kopott farmerrel és lords cipőkkel. Színét gyakran kapcsolják az irodai, lazább stílushoz, mint a nyárhoz és a homokos strandokhoz.

8. Fehér sneakerek

A fehér sneakerek szinte egész évben hordható cipők. Ha a kedvenc klasszikus lábbelid a szekrényben maradt volna, akkor van egy jó hírem, őszre is tökéletes lesz!

9. Vintage stílusú farmerek

A feszes, kopott stílus helyett, ősszel válaszd inkább az időtlen, vintage farmereket. A Levis 501, ami most valószínűleg eszedbe jutott, tökéletes megoldás lesz. Tartósak és kényelmesek, az it-lányok imádják őket, szóval inspirációból garantáltan nem lesz hiány az Instagramon, hogyan variáld őket.

View this post on Instagram

Casual Wednesday

A post shared by Kasia Szymków (@jestem_kasia) on

10. Arany karórák

Végére hagytam a kiegészítőket, vagyis az őszi ékszer helyettesítőket. A szóban forgó arany karóra gond nélkül leváltja a nyakláncokat és a gyöngyöket. Esztétikussá és kifinomulttá tesz bármilyen átlagos öltözetet, és mindezek felett… sose megy ki a divatból. A kapszula szekrények hívei imádják, szóval neked is érdemes fontolóra venni a beszerzését.

Szerző

Ewelina Gajoch

A high fashion rajongója vagyok, de a mindennapokra ay időtlen francia stílust választom, melyet a párizsi influencerek inspirálnak. Magánemberként a művészet szerelmese vagyok, különösen Edward Hopper festményeié, az utazásoké és Harry Potteré.
A cikk eredeti szövege le lett fordítva és módosításra került az ecipo.hu blog igényei szerint.

A weboldal süti-fájlokat használ, hogy a szolgáltatás az Adatvédelmi Irányleveknek megfelően a lehető legmagasabb színvonalon történjen. Weboldalunkat használva hozzájárulsz a sütik alkalmazásához. több információ

A weboldal süti-fájlokat használ, hogy a szolgáltatás az Adatvédelmi Irányleveknek megfelően a lehető legmagasabb színvonalon történjen. Weboldalunkat használva hozzájárulsz a sütik alkalmazásához.

Bezár